rss
adóbevalláskor adó 1+1 felajánlás madarak, fák, erdő, természet, madárkórház környezet
  • Értéktár, természeti és környezeti értékek felfedezése

  • Értéktár, természeti és környezeti értékek felfedezéseA Csermely Környezetvédelmi Egyesület 2017-ben célul tűzte ki, hogy városunk lakosságának bemutassa azokat a természeti környezeti értékeket, és a hozzájuk kapcsolódó kultúrtörténeti vonatkozásokat, amelyek a Szegedi Értéktárban szerepelnek. A programsorozatot három szombati napból állt. A nyitórendezvényre 2017. szeptember 16-án a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárban került sor, ahol a résztvevők megismerkedtek a Magyar Értéktár céljaival, felépítésével.

    Ezt követően tanulmányi sétát tettünk a Boszorkány-szigeten, amely mind természeti, mind kulturális szempontból jelentős helyi értéket képvisel. Az érdeklődők megismerkedtek a terület kultúrtörténetével, továbbá a hullámtéri puhafa-ligeterdő és a mellette húzódó töltésgyep élővilágával, valamint kipróbálták a fűháló használatát. Megtekintettük a bombázások nyomait is. A nap második felében ellátogattunk a volt temesvári vasútvonal töltésére, ami kiemelkedő kultúrtörténeti és természeti értékekkel rendelkezik. Az elmúlt közel 100 év alatt a töltés speciális izolátummá alakult, ami kunhalmok sorozatának tekinthető. Felkerestük a vasúti talpfák pótlására ültetett 100 év körüli kocsányos tölgyből és magyar kőrisből álló erdősávot, ahol szót ejtettünk a töltés eredeti funkciójáról is.

    Természeti és környezeti értékek

    A második alkalommal, 2017. október 7-én az újszegedi Népligetbe (Erzsébet liget) látogattunk el. A sétánk során szó esett a terület kialakításáról, történetéről. Az élővilág tanulmányozása mellett megtekintettük Erzsébet Királyné Emlékfáit, a kulturális és szabadidős építményeket, szobrokat, valamint a templomot.

    A programsorozatot 2017. november 25-én a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárban zártuk. Interaktív tárlatvezetés keretében a résztvevők megismerkedtek a 2000-ben a Magyar Kulturális Örökség részévé nyilvánított biológiai gyűjteménnyel, könyvtárral, fizika tárral, a „Próbáld ki laborral”, megtekinthették az ásvány-, kőzet- és kövület-bemutatónkat, a régi műszereinket, Szent-Györgyi Albert polariméterét, kézben tarthatták az elefánt fogát, a bálna sziláját, megsímogathatták a cápa bőrét, továbbá rövid időre őslénytanásznak érezhették magukat. A nap során lehetőség adódott egy kis kísérletezésre is, a fizika tudományterületén belül légnyomással és fénnyel kapcsolatos bemutatót tartottunk. Az intézményhez került a vidék legnagyobb bogárgyűjteménye, amelyet Gaskó Béla és munkatársai állítottak össze. A csoport bepillantást nyert a 250.000 példányból álló kollekcióba. Ezek közül a már felállított Gaskó Kálmán-féle cincérgyűjteményből 10 rovardoboznyi anyagot kamarakiállítás formájában mutattuk be a nagyközönségnek.

    A programsorozaton összesen 92 fő vett részt.





Környezetvédelem, természetvédelem

Az egyesület által végzett környezetvédelmi és természetvédelmi tevékenységek és intézkedések összessége segíti a környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének megelőzésének, a kialakult károk megszüntetésének és az eredeti állapot helyreállításának véghezvitelét. Környezetvédelmi szempontból környezetnek az embert körülvevő élő és élettelen tényezők összességét nevezzük. Természetvédelmi tevékenységünk legfőképp a védett természeti értékek megóvása, gyakorlására felé irányul, illetve a természeti rendszerek egészének megóvására, lehetséges gyarapítására is célunk.

Adó 1 százalék

Környezetvédelmi tevékenységeinkbe tartozik a föld (talaj, kőzetek és ásványok, barlangok, a domborzat) védelme, a vizek (felszíni vizek és felszín alatti vizek) védelme, a levegő védelme, az élővilág (növényi, állati, mikroorganizmusok) védelme, a táj védelme, a települési környezet (lakóterületek, mezőgazdasági területek, ipari területek) védelme, a talajvédelem, a vízminőség védelme, a zajártalmak, sugárzás, hulladékkezelés mikro és makro szinten.

Egyesületünk környezetvédelmi feladatait aktív és passzív formában is végzi legfőképp azért, hogy az ember által okozott, vagy okozandó kár minimalizálását véghezvigyük, a természetes és mesterséges (épített) környezet, azaz az ember és annak szűkebb - tágabb környezete érdekében.

adóbevalláskor 1 százalék felajánlás, környezetvédelem természetvédelem, madárkórház
Egyesületek alapítványok támogatása,
adó 1 százalék szervezet kereső

  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Kutatók Éjszakájára 2016 - Szeged

    Kutatók Éjszakájára 2016 - SzegedSzeptember 30-án délutántól késő estig rengeteg érdekes program és máskor nem látogatható helyszín várja a nagyközönséget. Tudományos előképzettség nélkül is nagy élményt jelent gyerekeknek és felnőtteknek is a programok látogatása. Mi is az a Kutatók Éjszakája?! Az Európai Unió Bizottsága több mint tíz évvel ezelőtt indította útjára ezt a kezdeményezést, hogy Európa-szerte megismertesse a fiatalokkal a kutatói pályát, annak szépségeivel és nehézségeivel együtt, népszerűsítse a természettudományokat, megmutassa, hogy kutatónak lenni izgalmas hivatás. A programok a látogatók számára ingyenesek!

  • Őszi cikksorozat a biogazdálkodásról, természetközeli kertművelésről

    Őszi cikksorozat a biogazdálkodásról, természetközeli kertművelésrőlHatalmas előnyben vagyunk, ha kertes házzal, földdel rendelkezünk. Hazánk lakosságának kb. 2/3-a városban, vagy városias környezetben él, így akik vidéki környezetben élhetünk, ne felejtsük el, nagy kincs a birtokunkban lévő földterület, még ha csak egy zsebkendőnyi parcelláról is van szó. Itt mi dönthetünk róla, milyen növényt, annak milyen fajtáit és legfőképpen HOGYAN termesztjük. Megdöbbentő milyen sok zöldség faj és fajta áll rendelkezésünkre, mennyire színes a választék szín, forma, íz, érési idő és még sok más tulajdonságot tekintve.

  • Magvak kíméletes előkészítése a vetésre

    Magvak kíméletes előkészítése a vetésre(Cikksorozat a biogazdálkodásról, természetközeli kertművelésről)
    A talaj megfelelő tápanyag utánpótlásán túl, sokat tudunk tenni az egészséges kert érdekében azzal is, ha a növényeinket már „mag korukban” vagy később palántaként támogatjuk, erősítjük. Nézzük, hogyan tehetjük meg ezt?! (A cikk megírásakor az Öko-völgy Alapítvány által 2012-ben kiadott Beszélgetések az önellátásról c. könyv Harmadik dialógusára támaszkodtunk).

  • Kertészkedés műtrágyák nélkül 1.

    Kertészkedés műtrágyák nélkül 1.(Cikksorozat a biogazdálkodásról, természetközeli kertművelésről) Most induló, őszi cikksorozatunkban szeretnénk segítséget nyújtani azoknak, akik már kacsintgatnak az változatos, egészséges mezőgazdálkodás felé, akár kicsiben, konyhakerti méretekben, akár nagyban, több hektáros gazdasággal. Október 1.-től minden csütörtökön bemutatunk egy-egy témát a komposzt készítőstől, a talaj előkészítésen, mulcsozáson, magfogáson át, egészen a betakarításig, tárolásig. Mai cikkünk témája a műtrágyák nélküli gazdálkodás, tápanyag utánpótlás (a cikkben az Öko-völgy Alapítvány által 2012-ben kiadott Beszélgetések az önellátásról c. könyv Harmadik dialógusára támaszkodtunk).

  • Juhász Kató: Zöld kezek könyvismertető

    Juhász Kató: Zöld kezek könyvismertetőA 2016-ban, az Underground Kiadónál megjelent Juhász Kató Zöld kezek című könyve. Köztudott, hogy az emberiség korábban soha nem tapasztalt mértékben használja ki a természetet és szennyezi bolygónkat. A figyelmeztető jelek ellenére a Föld lakóinak többsége nem tanúsít önmérsékletet a fogyasztásban és a környezet kímélésében, ami beláthatatlan következményekkel járhat. A műanyagok, vegyszerek már az óceánokat is mérgezik, állatok millióinak pusztulását okozva. Ez sokáig nem maradhat így... mert visszafordíthatatlanná válik a pusztulás.

  • A Gaskó Béla-féle bogárgyűjtemény közkinccsé tétele

    A Gaskó Béla-féle bogárgyűjtemény közkinccsé tételeA Gaskó Béla-féle bogárgyűjtemény közkinccsé tétele:

    Szeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat, a természet és a kultúra iránt érdeklödõket a Csermely Környezetvédelmi Egyesület és az SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár időszaki kiállítására.

    Helyszín: Szeged, Boldogasszony sgt. 6. II. emelet

  • Komposzt készítése és alkalmazása

    Komposzt készítése és alkalmazása(Cikksorozat a biogazdálkodásról, természetközeli kertművelésről) Mai cikkünkben is maradunk még a tápanyag utánpótlás kérdéskörénél, a komposzt készítéséről és alkalmazásáról ejtünk szót. (A cikk megírásakor az Öko-völgy Alapítvány által 2012-ben kiadott Beszélgetések az önellátásról c. könyv Harmadik dialógusára támaszkodtunk). A háztáji kiskertben talán a leginkább kézenfekvő tápanyag utánpótlási lehetőség a kert művelése, a betakarítás, és a konyhai műveletek során keletkező szerves anyagok, szerves hulladékok „újrahasznosítása” vagyis visszaszolgáltatása a talajnak.

  • Beszámoló: ERASMUS+ projekt

    Beszámoló: ERASMUS+ projektAz R3 Tree egy 6 napos multilaterális ifjúsági csere, amely Magyarországon 2018. október 22-29. között, hat ország (Magyarország, Észtország, Spanyolország, Grúzia, Moldova és Örményország) részvételével, harminc 18-25 éves fiatallal és hat csoportvezetõvel valósult meg. Az R3 Tree projekt célja, hogy a fiatalok többet megtudjanak az erõforrás-menedzsmentrõl, vagyis a termelés csökkentésérõl, termékek újra felhasználásáról és újra hasznosításáról, miközben megismerik és jobban megértik a különbözõ kultúrákat, értékeiket, várakozásaikat, viselkedésüket és kommunikációjukat.

  • Családi Nap

    Családi NapFedezzük fel együtt Szeged természeti és kulturális értékeit! Szerettel várjuk a kicsiket és nagyokat, a természet és kultúra iránt érdeklõdõket a Csermely Környezetvédelmi Egyesület és az SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár családi napjára. Csatlakozz Te és kedves családod is a közösségi és élményprogramunkhoz! Kirándulás és élmények Neked és az Eegész családnak! A rendezvénysorozatot Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta.

  • Ilyen is van: ÖkoviFalu

    Ilyen is van: ÖkoviFaluA Nyáregyházi Napsugár Óvoda vezetőjének és az óvoda dolgozóinak is szívügye a természet és állatvédelem, ezért egy jobbító erőt képviselve az országban szeretnénk egy olyan projektet megvalósítani, amivel tudunk tenni a környezetünkért és a gyermekeket is erre tudjuk tanítani, buzdítani. Ez egy olyan természetvédelmi projekt, amilyen Magyarországon még nem volt! Mindannyiunk számára fontos gyermekeink és unokáink biztos jövője, ezért küldetésünk egy olyan miniatürizált világ létrehozása óvodás gyermekek számára, ahol játszva az életük részévé válik a természet tisztelete, védelme és a fenntartható fejlődés.

  • Alapítványi ösztöndíj, Deutsche Bundesstiftung Umwelt alapítvány

    Alapítványi ösztöndíj, Deutsche Bundesstiftung Umwelt alapítványA Deutsche Bundesstiftung Umwelt német szövetségi környezetvédelmi alapítvány németországi szakmai gyakorlati ösztöndíjat hirdet
    - bármely tudományterületen
    - környezetkutatással, környezet- illetve természetvédelemmel, műemlékvédelemmel foglalkozó végzős hallgatók, fiatal diplomások, doktoranduszok részére,
    - 6-12 hónapra,
    - kutatóintézetekhez, egyetemekre, az államigazgatásba, társadalmi szervezetekhez, vállalatokhoz.

  • Adó 1 százalék

    Adó 1 százalékAdó 1% felajánlás a környezet és természet védelméhez fontos segítség! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó egy százalék felajánlás segíti a környezet és természet védelemét, a fontos feladatok sikeresebb elvégzését, azaz az élhetőbb környezetet kialakítását. Az 1 százalék felajánlás felett sokan elsiklanak, pedig adóbevalláskor vagy utána május közepéig az adó 1 százalék felajánlás révén úgy lehet támogatni a természetvédelmet és a környezet védelmét, hogy az közben nem kerül semmibe sem. Segítsége, felajánlása óriási, melyet hálás köszönettel fogadunk. Segítse Ön is az élővilágért folytatott küzdelmet, a madarak, fák, tiszta levegő, az ivóvíz ügyét.

  • Sikeres volt a Családi Napunk

    Sikeres volt a Családi NapunkÉlmények, tapasztalatok, tárlatvezetés, és sok érdekesség várta a családi napon a résztvevőket. A Csermely Környezetvédelmi Egyesület 2017. július 29-30-i hétvégén, a turisztikai főszezonban Családi napot szervezett, melyen 82 fő vett részt. A program megnyitójára 2017. július 29-én, szombaton délelőtt 10 órakor került sor a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárban. A megnyitót követően az események több helyszínen forgószínpad szerűen zajlottak.

  • Kis Tudós Tábor 2017. év

    Kis Tudós Tábor 2017. évA Csermely Egyesület Kis Tudós Táborát 2017. július 3-7. között a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárában rendeztük meg, melyen 31 általános iskolás tanuló vett részt. A kémia laborban a Tisza vizének, a csapvíznek és egy kútból származó vízmintának a kémiai analízisét végeztük el, keményítővel kísérleteztünk, illetve cukrot égettünk, valamint tűzjelenséggel járó reakciókat tanulmányoztunk. A fizikateremben egyszerű légnyomásos és fényes kísérletekben gyönyörködhettünk.

  • Kis Tudós Tábor - 2017. évi Tudástári nyári napközis tábor

    Kis Tudós Tábor - 2017. évi Tudástári nyári napközis táborKis Tudós Tábor - nagy sikert aratott a nyári táborozás. 31 fővel sikeresen zajlott le az öt napig tartó napközis táborunk. A programok között szerepelt fizikai, kémiai kísérletezés, mikroszopizálás, megismerkedtünk a 2017. év élőlényeivel, jókat játszottunk és kirándultunk a Tisza-parton és a Füvészkertben. Az egy hét alatt nem maradhatott el a kézműves foglalkozás sem. Egyik este megvizsgaltuk az Erzsébet Liget fáin élő rovarokat is. A résztvevőknek köszönjük, hogy velünk voltak, bízunk benne, hogy legközelebb még többen lehettek a "Kis Tudós Tábor" résztvevői között.

  • Zöld Karácsony Meghívó

    Zöld Karácsony MeghívóEleged van már a Karácsonykor szokásos vásárlási lázból és a tömegből? Hiszed, hogy nem csak drága ajándékokkal tudsz szeretteidnek örömet okozni? Az Interaktív Természetismereti Tudástár és a CSEMETE Egyesület szeretettel meghív Titeket a "ZÖLD KARÁCSONY"-ra, ahol természetes anyagok felhasználásával készíthetsz karácsonyfa-, asztal- és lakásdíszeket családod és barátaid számára. Tegyük együtt szebbé és tartalmasabbá a karácsony előtti készülődést. Legyen idén is Zöld Karácsony.

  • Erdei iskola programok

    Erdei iskola programokAz erdei iskola sajátos, a környezet adottságaira építő nevelés- és tanulás-szervezési egység. A szorgalmi időben megvalósuló, egybefüggően többnapos, a szervező oktatási intézmény székhelyétől különböző helyszínű tanulásszervezési mód, amelynek során a tanulás a tanulók aktív, cselekvő, kölcsönösségen alapuló együttműködésére és kommunikációjára épül. A tanítás tartalmilag és tantervileg egyaránt szorosan és szervesen kapcsolódik a választott helyszín természeti, ember által létesített és szociokulturális környezetéhez. Kiemelkedő nevelési feladata a környezettel harmonikus, egészséges életvezetési képességek fejlesztése, és a közösségi tevékenységekhez kötődő szocializáció.

  • Fedezzük fel együtt a Szegedi Értéktár természeti kincseit!

    Fedezzük fel együtt a Szegedi Értéktár természeti kincseit!Szeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat, a természet és kultúra iránt érdeklődőket a Csermely Környezetvédelmi Egyesület és az SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár közös rendezvénysorozatára. Helyszín: Szeged, Boldogasszony sgt. 6. II. emelet. A rendezvényeken a részvétel ingyenes, hiszen a rendezvénysorozatot a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta. Várunk mindenkit sok szeretettel a természeti kincsekkel teli Szegedi Értéktárba!

  • Meghívó, könyvbemutató

    Meghívó, könyvbemutatóTóth Árpád: Emberek, akik találkoztak a medvével című könyvének bemutatójára
    Időpont: 2016. február 22. 16 óra
    Helyszín: Interaktív Természetismereti Tudástár Szeged, Bodogasszony sgt. 6. II. emelet
    A 190 oldal terjedelmű könyvben 114 adatközlő történetét gyűjtötte össze a szerző, mely elbeszélések helyszíne a Kommandót övező erdőrengeteg. A szórakoztató és mulatságos történetek, illetve vadászélmények mellett olvashatunk olyanokat is, amelyek halálos kimenetellel végződtek.

  • Csíráztass! - meghívó ökoműhely prrendezvényre

    Csíráztass! - meghívó ökoműhely prrendezvényreCsíráztass! - Ökoműhely és tapasztalatcsere a téli csíráztatásról
    Ideje: 2016. február 11. (csütörtök)
    Helye: Kistelek Múzeumkert, Hátsó konyhaépület (Kistelek, Rákóczi u. 18.)
    Sok szeretettel várunk mindenkit egy baráti tapasztalatcserére, aki kipróbálná a friss csírák előállítását saját maga, családja vagy vásárlói számára. A tapasztalt csíráztatókra is számítunk, hiszen itt megoszthatjuk egymással a jól bevált praktikákat, házi módszereket.