rss
adóbevalláskor adó 1+1 felajánlás madarak, fák, erdő, természet, madárkórház környezet
  • Kutatók Éjszakájára 2016 - Szeged

  • Kutatók Éjszakájára 2016 - SzegedSzeptember 30-án délutántól késő estig rengeteg érdekes program és máskor nem látogatható helyszín várja a nagyközönséget. Tudományos előképzettség nélkül is nagy élményt jelent gyerekeknek és felnőtteknek is a programok látogatása. Mi is az a Kutatók Éjszakája?! Az Európai Unió Bizottsága több mint tíz évvel ezelőtt indította útjára ezt a kezdeményezést, hogy Európa-szerte megismertesse a fiatalokkal a kutatói pályát, annak szépségeivel és nehézségeivel együtt, népszerűsítse a természettudományokat, megmutassa, hogy kutatónak lenni izgalmas hivatás. A programok a látogatók számára ingyenesek!


    Ajánlott Programok 2016. szeptember 30-ára:

    18:00-18:15
    Szlovénia legszebb tájain – Dr. Karancsi Zoltán fotókiállítása

    Az alig 20 000 km2-nyi Szlovénia rendkívül változatos felszínformákkal rendelkezik. Itt ér véget az Alpok magashegységi övezete, szelíd dombok, termékeny síkságok váltakoznak egymással, sőt egy pici mediterrán tengerparttal is rendelkezik. Csupán egy nemzeti parkja ellenére közel kétharmadát erdő borítja. Nem véletlenül nevezik Közép-Európa Svájcának ezt a országot, melynek varázslatos hangulatú tájait mutatják be a kiállított képek.
    A kiállítás 2016. október 30-ig tekinthető meg.

    18:15-19:15
    Szlovénia legszebb tájain – Dr. Karancsi Zoltán diaképes előadása

    Dr. Karancsi Zoltán Szlovénia varázslatos hangulatú tájaira kalauzol el minket vetítettképes előadásában.

    20:00-21:00
    Egy „bogaras” ember- Dr. Gaskó Béla előadása

    Az Interaktív Természetismereti Tudástár bogárgyűjteménye az Állattáré után a következő legnagyobb hazai bogárgyűjtemény, az Alföld legnagyobb kollekciója. Ennek létrehozásában Dr. Gaskó Béla entomológus elévülhetetlen érdemeket szerzett. Leginkább Csongrád megyéből származó bogarak találhatók a gyűjteményben, de a környező területekről (Békés megye nyugati részéről, Bács-Kiskun megye keleti feléből) is tartalmaz példányokat. E hatalmas rovaranyag értékes világába segít betekinteni az előadó.

    Közben:

    18:00-23:00
    A kémia lacikonyhája

    A látogatók 6-8 egyszerű, illetve összetett kísérletet végeznek el oktatók irányításával. A kísérletek elvégzésével, illetve egy feladatlap kitöltésével betekintést nyernek a kémiai elemek, vegyszerek sokszínű világába. Mindemellett megismerkednek a laboratóriumi munka alapfeltételeivel, a kutatói munka összetettségével is.
    A program házigazdái az Interaktív Természetismereti Tudástár és a Kémiai Informatika Tanszék munkatársai.

    18:00-22:00
    A hideg ereje – Dr. Sós Katalin és Bartyik Tamás bemutatója

    A program során cseppfolyós nitrogénnel és szárazjéggel végzett kísérleteket láthatnak a résztvevők. Emellett bemutatásra kerülnek olyan kísérletek is, amelyek igazolják, hogy erőkifejtésére és energiatermelésre is felhasználhatók a nagyon alacsony hőmérsékletekkel kapcsolatos jelenségek.

    18:00-23:00
    Varázslatos mikrovilág

    Az érdeklődők megismerkedhetnek a mikroszkóppal, annak használatával betekinthetnek a sejtek világába. A mikroszkópi metszetek vizsgálata mellett lehetőség nyílik egyszerű mikrotechnikai módszerek elsajátítására, metszetek, nyúzatok készítésére.

    21:00-23:00
    Látogatás a Tudástár bogárgyűjteményében

    Dr. Gaskó Béla előadását követően az érdeklődők betekintést nyerhetnek a Dél-Alföld legteljesebb bogárgyűjteményébe.

    22:00-23:30
    Lámpázás

    Ha kíváncsi, hogy este milyen rovar repülhet be a lakásába, és egyáltalán kell-e félni tőle, akkor itt a kiváló lehetőség megismerkedni a környezetünkben élő rovarok titokzatos életével.

    Plakát


Környezetvédelem, természetvédelem

Az egyesület által végzett környezetvédelmi és természetvédelmi tevékenységek és intézkedések összessége segíti a környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének megelőzésének, a kialakult károk megszüntetésének és az eredeti állapot helyreállításának véghezvitelét. Környezetvédelmi szempontból környezetnek az embert körülvevő élő és élettelen tényezők összességét nevezzük. Természetvédelmi tevékenységünk legfőképp a védett természeti értékek megóvása, gyakorlására felé irányul, illetve a természeti rendszerek egészének megóvására, lehetséges gyarapítására is célunk.

Adó 1 százalék

Környezetvédelmi tevékenységeinkbe tartozik a föld (talaj, kőzetek és ásványok, barlangok, a domborzat) védelme, a vizek (felszíni vizek és felszín alatti vizek) védelme, a levegő védelme, az élővilág (növényi, állati, mikroorganizmusok) védelme, a táj védelme, a települési környezet (lakóterületek, mezőgazdasági területek, ipari területek) védelme, a talajvédelem, a vízminőség védelme, a zajártalmak, sugárzás, hulladékkezelés mikro és makro szinten.

Egyesületünk környezetvédelmi feladatait aktív és passzív formában is végzi legfőképp azért, hogy az ember által okozott, vagy okozandó kár minimalizálását véghezvigyük, a természetes és mesterséges (épített) környezet, azaz az ember és annak szűkebb - tágabb környezete érdekében.

adóbevalláskor 1 százalék felajánlás, környezetvédelem természetvédelem, madárkórház
Egyesületek alapítványok támogatása,
adó 1 százalék szervezet kereső

  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Őszi cikksorozat a biogazdálkodásról, természetközeli kertművelésről

    Őszi cikksorozat a biogazdálkodásról, természetközeli kertművelésrőlHatalmas előnyben vagyunk, ha kertes házzal, földdel rendelkezünk. Hazánk lakosságának kb. 2/3-a városban, vagy városias környezetben él, így akik vidéki környezetben élhetünk, ne felejtsük el, nagy kincs a birtokunkban lévő földterület, még ha csak egy zsebkendőnyi parcelláról is van szó. Itt mi dönthetünk róla, milyen növényt, annak milyen fajtáit és legfőképpen HOGYAN termesztjük. Megdöbbentő milyen sok zöldség faj és fajta áll rendelkezésünkre, mennyire színes a választék szín, forma, íz, érési idő és még sok más tulajdonságot tekintve.

  • Adó 1 százalék

    Adó 1 százalékAdó 1% felajánlás a környezet és természet védelméhez fontos segítség! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó egy százalék felajánlás segíti a környezet és természet védelemét, a fontos feladatok sikeresebb elvégzését, azaz az élhetőbb környezetet kialakítását. Az 1 százalék felajánlás felett sokan elsiklanak, pedig adóbevalláskor vagy utána május közepéig az adó 1 százalék felajánlás révén úgy lehet támogatni a természetvédelmet és a környezet védelmét, hogy az közben nem kerül semmibe sem. Segítsége, felajánlása óriási, melyet hálás köszönettel fogadunk. Segítse Ön is az élővilágért folytatott küzdelmet, a madarak, fák, tiszta levegő, az ivóvíz ügyét.

  • Alapítványi 2017-es ösztöndíj, Deutsche Bundesstiftung Umwelt alapítvány

    Alapítványi 2017-es ösztöndíj, Deutsche Bundesstiftung Umwelt alapítványA Deutsche Bundesstiftung Umwelt német szövetségi környezetvédelmi alapítvány 2017-ban 13. alkalommal hirdeti meg németországi szakmai gyakorlati ösztöndíját
    - bármely tudományterületen
    - környezetkutatással, környezet- ill. természetvédelemmel, műemlékvédelemmel foglalkozó
    - végzős hallgatók, fiatal diplomások, doktoranduszok részére,
    - 6-12 hónapra,
    - kutatóintézetekhez, egyetemekre, az államigazgatásba, társadalmi szervezetekhez, vállalatokhoz.

  • A Dél-Alföld természeti értékeinek megóvása

    A Dél-Alföld természeti értékeinek megóvásaA Dél-Alföld területén még számtalan természeti kincs rejtőzik. Ezeket a természetes illetve természet közeli élőhelyeket legalább az alapkutatás szintjén meg kell vizsgálnunk.

    Elsődleges feladatunknak tekintjük a védett és veszélyeztetett fajok előfordulási helyeinek feltérképezését. A botanikai kutatásokon kívül a Coleoptera (bogár) fajokra, a herpeto- (kétéltűek, hüllők) és az avifaunára (madarak) vonatkozó felméréseket végezünk, emellett emlőstani vizsgálatokat is folytatunk.

  • Ismerkedés Szeged Kulturális és természeti értékeivel

    Ismerkedés Szeged Kulturális és természeti értékeivelSzeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat, a természet és a kultúra iránt érdeklõdõket a Csermely Környezetvédelmi Egyesület és az SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár családi napjára.

    Ismerkedés Szeged Kulturális és természeti értékeivel

  • Csíráztass! - meghívó ökoműhely prrendezvényre

    Csíráztass! - meghívó ökoműhely prrendezvényreCsíráztass! - Ökoműhely és tapasztalatcsere a téli csíráztatásról
    Ideje: 2016. február 11. (csütörtök)
    Helye: Kistelek Múzeumkert, Hátsó konyhaépület (Kistelek, Rákóczi u. 18.)
    Sok szeretettel várunk mindenkit egy baráti tapasztalatcserére, aki kipróbálná a friss csírák előállítását saját maga, családja vagy vásárlói számára. A tapasztalt csíráztatókra is számítunk, hiszen itt megoszthatjuk egymással a jól bevált praktikákat, házi módszereket.

  • Kis Tudós Tábor

    Kis Tudós TáborKis Tudós Tábor - Nyári Napközis Tábor - A Csermely Egyesület Kis Tudós Táborát 2019. július 1-5. között a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárában rendezi meg, melyre szeretettel várjuk azokat a gyermekeket, akik kóstolót szeretnének kapni az érdekesebbnél érdekesebb tudományterületből. A táborban lesz sok terepi kirándulás, tantermi vegyészet, mikroszkópos vizsgálat, egyéb fejlesztő foglalkozás, lehetőség adódik sok élmény megszerzésére.

  • Magvak kíméletes előkészítése a vetésre

    Magvak kíméletes előkészítése a vetésre(Cikksorozat a biogazdálkodásról, természetközeli kertművelésről)
    A talaj megfelelő tápanyag utánpótlásán túl, sokat tudunk tenni az egészséges kert érdekében azzal is, ha a növényeinket már „mag korukban” vagy később palántaként támogatjuk, erősítjük. Nézzük, hogyan tehetjük meg ezt?! (A cikk megírásakor az Öko-völgy Alapítvány által 2012-ben kiadott Beszélgetések az önellátásról c. könyv Harmadik dialógusára támaszkodtunk).

  • Juhász Kató: Zöld kezek könyvismertető

    Juhász Kató: Zöld kezek könyvismertetőA 2016-ban, az Underground Kiadónál megjelent Juhász Kató Zöld kezek című könyve. Köztudott, hogy az emberiség korábban soha nem tapasztalt mértékben használja ki a természetet és szennyezi bolygónkat. A figyelmeztető jelek ellenére a Föld lakóinak többsége nem tanúsít önmérsékletet a fogyasztásban és a környezet kímélésében, ami beláthatatlan következményekkel járhat. A műanyagok, vegyszerek már az óceánokat is mérgezik, állatok millióinak pusztulását okozva. Ez sokáig nem maradhat így... mert visszafordíthatatlanná válik a pusztulás.

  • Zöld Karácsony Meghívó

    Zöld Karácsony MeghívóEleged van már a Karácsonykor szokásos vásárlási lázból és a tömegből? Hiszed, hogy nem csak drága ajándékokkal tudsz szeretteidnek örömet okozni? Az Interaktív Természetismereti Tudástár és a CSEMETE Egyesület szeretettel meghív Titeket a "ZÖLD KARÁCSONY"-ra, ahol természetes anyagok felhasználásával készíthetsz karácsonyfa-, asztal- és lakásdíszeket családod és barátaid számára. Tegyük együtt szebbé és tartalmasabbá a karácsony előtti készülődést. Legyen idén is Zöld Karácsony.

  • Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld - Kertműves Tudástár Kisteleken

    Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld - Kertműves Tudástár Kisteleken2015 márciusában indítottuk el a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával megvalósuló, Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld - Kertműves Tudástár Kisteleken projektünket. Programunk arra a problémára igyekszünk reagálni, miszerint a vidékiek, elvesztve életlehetőségeiket, építő emberi kapcsolataikat, nem ismerik fel azokat az erőforrásaikat, melyeket mobilizálva helyben is minőségi életet élhetnének. Egymástól elszigetelve létezik város és falu, kereslet és kínálat, elméleti és gyakorlati tudás.

  • Erdei iskola programok

    Erdei iskola programokAz erdei iskola sajátos, a környezet adottságaira építő nevelés- és tanulás-szervezési egység. A szorgalmi időben megvalósuló, egybefüggően többnapos, a szervező oktatási intézmény székhelyétől különböző helyszínű tanulásszervezési mód, amelynek során a tanulás a tanulók aktív, cselekvő, kölcsönösségen alapuló együttműködésére és kommunikációjára épül. A tanítás tartalmilag és tantervileg egyaránt szorosan és szervesen kapcsolódik a választott helyszín természeti, ember által létesített és szociokulturális környezetéhez. Kiemelkedő nevelési feladata a környezettel harmonikus, egészséges életvezetési képességek fejlesztése, és a közösségi tevékenységekhez kötődő szocializáció.

  • Általános és középiskolai előadások

    Általános és középiskolai előadásokDiavetítéses előadásainkat a Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megye oktatási és kulturális intézményeinek felkérésére tartjuk, melyek a természet- és környezetvédelem legkülönbözőbb témaköreit ölelik fel. Amennyiben egyesületünk szakembergárdája nem megfelelően felkészült a felmerült téma bemutatására, akkor külső szakértőt kérünk fel az előadás megtartására. A Csermely Környezetvédelmi Egyesület természetvédelmi és környezetvédelmi tevékenységei mellett fontos feladatköre az oktatás, az ismeretterjesztés, a szemléletformálás.

  • Ilyen is van: ÖkoviFalu

    Ilyen is van: ÖkoviFaluA Nyáregyházi Napsugár Óvoda vezetőjének és az óvoda dolgozóinak is szívügye a természet és állatvédelem, ezért egy jobbító erőt képviselve az országban szeretnénk egy olyan projektet megvalósítani, amivel tudunk tenni a környezetünkért és a gyermekeket is erre tudjuk tanítani, buzdítani. Ez egy olyan természetvédelmi projekt, amilyen Magyarországon még nem volt! Mindannyiunk számára fontos gyermekeink és unokáink biztos jövője, ezért küldetésünk egy olyan miniatürizált világ létrehozása óvodás gyermekek számára, ahol játszva az életük részévé válik a természet tisztelete, védelme és a fenntartható fejlődés.

  • DBU németországi szakmai gyakorlati ösztöndíj

    DBU németországi szakmai gyakorlati ösztöndíjA Deutsche Bundesstiftung Umwelt német szövetségi környezetvédelmi alapítvány 2018-ban 14. alkalommal hirdeti meg németországi szakmai gyakorlati ösztöndíját
    - bármely tudományterületen,
    - környezetkutatással, környezet- ill. természetvédelemmel, műemlékvédelemmel foglalkozó,
    - végzős hallgatók, fiatal diplomások, doktoranduszok részére,
    - 2018. szeptembertől, 6-12 hónapra, - kutatóintézetekhez, egyetemekre, az államigazgatásba, társadalmi szervezetekhez, vállalatokhoz.

  • Daruvonulás - kutatás

    Daruvonulás - kutatásMagyarországon a darvak őszi vonulása szeptember végén indul és november végéig tart. Magyarországra főleg a Finnországban, a Balti államokban, Lengyel-ország keleti régiójában és Svédország délkeleti részén költő madarak érkeznek. Ezek az első komolyabb fagyok beálltával elindulnak Hortobágyról, majd Kardoskút és a szegedi Fehér-tó érintésével elhagyják az országot. A Csermely Környezetvédelmi Egyesület tagjai a vonulási időszakban, heti rendszerességgel számolják a szegedi Fehér-tavon éjszakázó példányokat.

  • A szegedi nagy árvíz emlékezete - családi nap

    A szegedi nagy árvíz emlékezete - családi napSzeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat, a természet és kultúra iránt érdeklődőket a Csermely Környezetvédelmi Egyesület és a SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár családi napjára.

    Helyszín: Szeged, Boldogasszony sgt. 6. II. emelet.

    A rendezvényt Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta.

  • Kertészkedés műtrágyák nélkül 2. – Növényi levek alkalmazása

    Kertészkedés műtrágyák nélkül 2. – Növényi levek alkalmazása(Cikksorozat a biogazdálkodásról, természetközeli kertművelésről) Őszi cikksorozatunkban szeretnénk segítséget nyújtani azoknak, akik már kacsintgatnak az változatos, egészséges mezőgazdálkodás felé, akár kicsiben, konyhakerti méretekben, akár nagyban, több hektáros gazdasággal. Október 1.-től minden csütörtökön bemutatunk egy-egy témát a komposzt készítőstől, a talaj előkészítésen, mulcsozáson, magfogáson át, egészen a betakarításig, tárolásig.

  • Sikeres volt a Családi Napunk

    Sikeres volt a Családi NapunkÉlmények, tapasztalatok, tárlatvezetés, és sok érdekesség várta a családi napon a résztvevőket. A Csermely Környezetvédelmi Egyesület 2017. július 29-30-i hétvégén, a turisztikai főszezonban Családi napot szervezett, melyen 82 fő vett részt. A program megnyitójára 2017. július 29-én, szombaton délelőtt 10 órakor került sor a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárban. A megnyitót követően az események több helyszínen forgószínpad szerűen zajlottak.

  • Bogárfaunisztikai kutatásaink

    Bogárfaunisztikai kutatásainkAz átfogó florisztikai, faunisztikai adatgyűjtéseken túl a Csermely Egyesület kiemelt fontosságúnak tartja a bogárfajok minél teljesebb megismerését / megismertetését. A program keretében átfogóan vizsgáljuk a Dél-Alföldön, illetve a Duna mellett található élőhely-típusokban előforduló Colepotera fajokat. Kutatásaink elsősorban a talajlakó fajokra terjednek ki, de a táplálkozási lánc pontosítása érdekében egyéb szintközösségek felmérésére is szükség van.