rss
adóbevalláskor adó 1+1 felajánlás madarak, fák, erdő, természet, madárkórház környezet
  • Nyári tábor a Tudástárban, táborozás 2016-ban

  • Nyári tábor a Tudástárban, táborozás 2016-ban2016. július 4-8. között az Interaktív Természetismereti Tudástárral közösen ismét megszervezzük nyári napközis táborunkat. A biológia, kémia, fizika és földrajz foglalkozások mellett terepi kirándulásokra és kézműves foglalkozásokra is sor kerül. A résztvevők a tábor alatt elsajátítják a tudományos kutatás alapjait, megtanulnak a térképen eligazodni, azon távolságot mérni, GPS készüléket kezelni, megismerik a puszták és az erdők élőlényeit, azok népi neveit, megismerkednek a térség kulturális értékeivel, valamint kézműves foglalkozásokon fejlesztik kreativitásukat.

    Helyszín: Szegedi Tudományegyetem
    JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár (6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6. II. emelet)

    Programfelelős: Csehó Gábor és Kosznai Norbert

    Telefon: +36-20/9770-525, +36-20/9713-317

    Részvételi díj: 15.000 Ft

    Jelentkezési határidő: 2016. június 30.

    A jelentkezés a tábor részvételi díjának befizetésekor válik érvényessé!

    Élményekkel teli nyári napközis tábor
    Táborunk a természetismeret világába nyit kapukat
    Élményekkel, ismeretekkel teli nyári tábor

    Nyári táboraink minden évben a gyerekek kedvelt programlehetősége. A szülők napközis táborainkba szakmailag képzett pedagógusokra bízhatják a természetismereti témakörök iránt érdeklődő csemetéiket. A természetismereti tárgyak és a hozzájuk kapcsolódó élményprogramok mellett sok pihentető élmény is várja a táborozó gyerekeket.


Környezetvédelem, természetvédelem

Az egyesület által végzett környezetvédelmi és természetvédelmi tevékenységek és intézkedések összessége segíti a környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének megelőzésének, a kialakult károk megszüntetésének és az eredeti állapot helyreállításának véghezvitelét. Környezetvédelmi szempontból környezetnek az embert körülvevő élő és élettelen tényezők összességét nevezzük. Természetvédelmi tevékenységünk legfőképp a védett természeti értékek megóvása, gyakorlására felé irányul, illetve a természeti rendszerek egészének megóvására, lehetséges gyarapítására is célunk.

Adó 1 százalék

Környezetvédelmi tevékenységeinkbe tartozik a föld (talaj, kőzetek és ásványok, barlangok, a domborzat) védelme, a vizek (felszíni vizek és felszín alatti vizek) védelme, a levegő védelme, az élővilág (növényi, állati, mikroorganizmusok) védelme, a táj védelme, a települési környezet (lakóterületek, mezőgazdasági területek, ipari területek) védelme, a talajvédelem, a vízminőség védelme, a zajártalmak, sugárzás, hulladékkezelés mikro és makro szinten.

Egyesületünk környezetvédelmi feladatait aktív és passzív formában is végzi legfőképp azért, hogy az ember által okozott, vagy okozandó kár minimalizálását véghezvigyük, a természetes és mesterséges (épített) környezet, azaz az ember és annak szűkebb - tágabb környezete érdekében.

adóbevalláskor 1 százalék felajánlás, környezetvédelem természetvédelem, madárkórház
Egyesületek alapítványok támogatása,
adó 1 százalék szervezet kereső

  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Alapítványi ösztöndíj, Deutsche Bundesstiftung Umwelt alapítvány

    Alapítványi ösztöndíj, Deutsche Bundesstiftung Umwelt alapítványA Deutsche Bundesstiftung Umwelt német szövetségi környezetvédelmi alapítvány németországi szakmai gyakorlati ösztöndíjat hirdet
    - bármely tudományterületen
    - környezetkutatással, környezet- illetve természetvédelemmel, műemlékvédelemmel foglalkozó végzős hallgatók, fiatal diplomások, doktoranduszok részére,
    - 6-12 hónapra,
    - kutatóintézetekhez, egyetemekre, az államigazgatásba, társadalmi szervezetekhez, vállalatokhoz.

  • Dél-Erdély legszebb tájain

    Dél-Erdély legszebb tájainNovember 9. (péntek): 6 órakor indulás Szegedről, a Rákóczi térről, határátlépés Nagylaknál. Első programunk Aradon lesz, a „magyar Golgotaként” ismert város a Maros partjára épült. A városnézés során ellátogatunk a Megbékélés Parkban, ahol újra felállították Zala György kiváló alkotását, a Szabadság-szobrot. A belvárosban egységes utcakép fogad bennünket, idézi a boldog békeidők hangulatát. Impozáns látványt nyújt a városháza, a színház és a Kultúrpalota. A Maroson átkelve, a vár mellett elhaladva érkezünk meg 1849-es kivégzések helyszínére.

  • Szeged és a Tisza folyó újjászületése

    Szeged és a Tisza folyó újjászületéseSzeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat, a természet és kultúra iránt érdeklődőket a Csermely Környezetvédelmi Egyesület és az SZTE JGYPK Interaktív Természet-ismereti Tudástár családi napjára.

    Ha szeretne kellemes program keretén belül, élményben gazdag, érdekes dolgokban részt venni, szeretettel várjuk a "Szeged és a Tisza folyó újjászületése" jegyében, két napon át!

  • A Gaskó Béla-féle bogárgyűjtemény közkinccsé tétele

    A Gaskó Béla-féle bogárgyűjtemény közkinccsé tételeA Gaskó Béla-féle bogárgyűjtemény közkinccsé tétele:

    Szeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat, a természet és a kultúra iránt érdeklödõket a Csermely Környezetvédelmi Egyesület és az SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár időszaki kiállítására.

    Helyszín: Szeged, Boldogasszony sgt. 6. II. emelet

  • Bagolyvári Esték programsorozat - Két lábon a soklábúak nyomában címmel

    Bagolyvári Esték programsorozat - Két lábon a soklábúak nyomában címmelA Bagolyvári Esték programsorozat

    XVI. elõadása keretében 2020. szeptember 28-án, hétfõn 17.30-tól

    az Interaktív Természetismereti Tudástár Nagyelõadójában

    (Szeged, Boldogasszony sgt. 6., legfelsõ szint)

  • Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld - Kertműves Tudástár Kisteleken

    Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld - Kertműves Tudástár Kisteleken2015 márciusában indítottuk el a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával megvalósuló, Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld - Kertműves Tudástár Kisteleken projektünket. Programunk arra a problémára igyekszünk reagálni, miszerint a vidékiek, elvesztve életlehetőségeiket, építő emberi kapcsolataikat, nem ismerik fel azokat az erőforrásaikat, melyeket mobilizálva helyben is minőségi életet élhetnének. Egymástól elszigetelve létezik város és falu, kereslet és kínálat, elméleti és gyakorlati tudás.

  • Erdei iskola programok

    Erdei iskola programokAz erdei iskola sajátos, a környezet adottságaira építő nevelés- és tanulás-szervezési egység. A szorgalmi időben megvalósuló, egybefüggően többnapos, a szervező oktatási intézmény székhelyétől különböző helyszínű tanulásszervezési mód, amelynek során a tanulás a tanulók aktív, cselekvő, kölcsönösségen alapuló együttműködésére és kommunikációjára épül. A tanítás tartalmilag és tantervileg egyaránt szorosan és szervesen kapcsolódik a választott helyszín természeti, ember által létesített és szociokulturális környezetéhez. Kiemelkedő nevelési feladata a környezettel harmonikus, egészséges életvezetési képességek fejlesztése, és a közösségi tevékenységekhez kötődő szocializáció.

  • Kertészkedés műtrágyák nélkül 2. – Növényi levek alkalmazása

    Kertészkedés műtrágyák nélkül 2. – Növényi levek alkalmazása(Cikksorozat a biogazdálkodásról, természetközeli kertművelésről) Őszi cikksorozatunkban szeretnénk segítséget nyújtani azoknak, akik már kacsintgatnak az változatos, egészséges mezőgazdálkodás felé, akár kicsiben, konyhakerti méretekben, akár nagyban, több hektáros gazdasággal. Október 1.-től minden csütörtökön bemutatunk egy-egy témát a komposzt készítőstől, a talaj előkészítésen, mulcsozáson, magfogáson át, egészen a betakarításig, tárolásig.

  • Alapítványi 2017-es ösztöndíj, Deutsche Bundesstiftung Umwelt alapítvány

    Alapítványi 2017-es ösztöndíj, Deutsche Bundesstiftung Umwelt alapítványA Deutsche Bundesstiftung Umwelt német szövetségi környezetvédelmi alapítvány 2017-ban 13. alkalommal hirdeti meg németországi szakmai gyakorlati ösztöndíját
    - bármely tudományterületen
    - környezetkutatással, környezet- ill. természetvédelemmel, műemlékvédelemmel foglalkozó
    - végzős hallgatók, fiatal diplomások, doktoranduszok részére,
    - 6-12 hónapra,
    - kutatóintézetekhez, egyetemekre, az államigazgatásba, társadalmi szervezetekhez, vállalatokhoz.

  • Bogárfaunisztikai kutatásaink

    Bogárfaunisztikai kutatásainkAz átfogó florisztikai, faunisztikai adatgyűjtéseken túl a Csermely Egyesület kiemelt fontosságúnak tartja a bogárfajok minél teljesebb megismerését / megismertetését. A program keretében átfogóan vizsgáljuk a Dél-Alföldön, illetve a Duna mellett található élőhely-típusokban előforduló Colepotera fajokat. Kutatásaink elsősorban a talajlakó fajokra terjednek ki, de a táplálkozási lánc pontosítása érdekében egyéb szintközösségek felmérésére is szükség van.

  • dr. Gaskó Béla itt hagyott bennünket

    dr. Gaskó Béla itt hagyott bennünketMai rohanó világunkban szinte észre sem venni, ha egy épület falára fekete zászló kerül. A gyász jelképe ez, mely igazán akkor érinti meg lelkünk mélyét, amikor érzelmileg jobban kötődtünk a közülünk távozóhoz. A napokban a szegedi Móra Ferenc Múzeum előtt ez a zászló árulkodott arról, hogy Szeged város kiváló rovarásza, dr. Gaskó Béla, itt hagyott bennünket.

    DR. GASKÓ BÉLA (1949. április 19. – 2016. november 25.)

  • Sikeres volt a Családi Napunk

    Sikeres volt a Családi NapunkÉlmények, tapasztalatok, tárlatvezetés, és sok érdekesség várta a családi napon a résztvevőket. A Csermely Környezetvédelmi Egyesület 2017. július 29-30-i hétvégén, a turisztikai főszezonban Családi napot szervezett, melyen 82 fő vett részt. A program megnyitójára 2017. július 29-én, szombaton délelőtt 10 órakor került sor a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárban. A megnyitót követően az események több helyszínen forgószínpad szerűen zajlottak.

  • Beszámoló: ERASMUS+ projekt

    Beszámoló: ERASMUS+ projektAz R3 Tree egy 6 napos multilaterális ifjúsági csere, amely Magyarországon 2018. október 22-29. között, hat ország (Magyarország, Észtország, Spanyolország, Grúzia, Moldova és Örményország) részvételével, harminc 18-25 éves fiatallal és hat csoportvezetõvel valósult meg. Az R3 Tree projekt célja, hogy a fiatalok többet megtudjanak az erõforrás-menedzsmentrõl, vagyis a termelés csökkentésérõl, termékek újra felhasználásáról és újra hasznosításáról, miközben megismerik és jobban megértik a különbözõ kultúrákat, értékeiket, várakozásaikat, viselkedésüket és kommunikációjukat.

  • Általános és középiskolai előadások

    Általános és középiskolai előadásokDiavetítéses előadásainkat a Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megye oktatási és kulturális intézményeinek felkérésére tartjuk, melyek a természet- és környezetvédelem legkülönbözőbb témaköreit ölelik fel. Amennyiben egyesületünk szakembergárdája nem megfelelően felkészült a felmerült téma bemutatására, akkor külső szakértőt kérünk fel az előadás megtartására. A Csermely Környezetvédelmi Egyesület természetvédelmi és környezetvédelmi tevékenységei mellett fontos feladatköre az oktatás, az ismeretterjesztés, a szemléletformálás.

  • Kutatók Éjszakájára 2016 - Szeged

    Kutatók Éjszakájára 2016 - SzegedSzeptember 30-án délutántól késő estig rengeteg érdekes program és máskor nem látogatható helyszín várja a nagyközönséget. Tudományos előképzettség nélkül is nagy élményt jelent gyerekeknek és felnőtteknek is a programok látogatása. Mi is az a Kutatók Éjszakája?! Az Európai Unió Bizottsága több mint tíz évvel ezelőtt indította útjára ezt a kezdeményezést, hogy Európa-szerte megismertesse a fiatalokkal a kutatói pályát, annak szépségeivel és nehézségeivel együtt, népszerűsítse a természettudományokat, megmutassa, hogy kutatónak lenni izgalmas hivatás. A programok a látogatók számára ingyenesek!

  • A Dél-Alföld természeti értékeinek megóvása

    A Dél-Alföld természeti értékeinek megóvásaA Dél-Alföld területén még számtalan természeti kincs rejtőzik. Ezeket a természetes illetve természet közeli élőhelyeket legalább az alapkutatás szintjén meg kell vizsgálnunk.

    Elsődleges feladatunknak tekintjük a védett és veszélyeztetett fajok előfordulási helyeinek feltérképezését. A botanikai kutatásokon kívül a Coleoptera (bogár) fajokra, a herpeto- (kétéltűek, hüllők) és az avifaunára (madarak) vonatkozó felméréseket végezünk, emellett emlőstani vizsgálatokat is folytatunk.

  • Kis Tudós Tábor - 2017. évi Tudástári nyári napközis tábor

    Kis Tudós Tábor - 2017. évi Tudástári nyári napközis táborKis Tudós Tábor - nagy sikert aratott a nyári táborozás. 31 fővel sikeresen zajlott le az öt napig tartó napközis táborunk. A programok között szerepelt fizikai, kémiai kísérletezés, mikroszopizálás, megismerkedtünk a 2017. év élőlényeivel, jókat játszottunk és kirándultunk a Tisza-parton és a Füvészkertben. Az egy hét alatt nem maradhatott el a kézműves foglalkozás sem. Egyik este megvizsgaltuk az Erzsébet Liget fáin élő rovarokat is. A résztvevőknek köszönjük, hogy velünk voltak, bízunk benne, hogy legközelebb még többen lehettek a "Kis Tudós Tábor" résztvevői között.

  • Terepi kirándulások

    Terepi kirándulásokA Magyarországon, de legfőképpen a Dél-Alföldön szerencsére még számtalan természeti kincs rejtőzik, melyek többségét a nagyközönség számára is be kell mutatni. A nyilvánosság bevonása a megőrzésük egyik fontos záloga lehet. Ezért minden évben havi rendszerességgel kirándulásokat szervezünk az ország és a régió természeti értékeinek felderítésre és megismerésére. Ha Önnek vagy családjának, munkatársainak, kisebb - nagyobb közösségének kirándulási terve van vagy táboroztatná fiatalabb családtagjait, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot, vegye igénybe segítségnyújtásunkat.

  • Visegrad Project

    Visegrad ProjectConclusions of the Increasing Mobility between V4 States series of conferences

    The V4 countries school, NGO and SME sector represented by representatives convened firstly in Wroclaw between 04-06 October 2019, then in Szeged between 11-13 October 2019 on the occasion of the Increasing Mobility between V4 States conferences organised by Csermely Association funded by the International Visegrad Fund (IVF).

  • A Bagolyvári Esték programsorozat

    A Bagolyvári Esték programsorozat XV. elõadása keretében 2020. szeptember 21-én, hétfõn 17.30-tól

    az Interaktív Természetismereti Tudástár Nagyelõadójában

    (Szeged, Boldogasszony sgt. 6., legfelsõ szint)

    Energia: a csillagoktól az emberig címmel